A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban közölt információkra vonatkozó hazai és uniós szabályozás

A korábbi posztokban áttekintettük a legfontosabb közösségi szintű pénzügyi fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályokat. A következő néhány posztban ezek hazai implementációját vizsgáljuk meg, figyelemmel arra, hogy hol születtek sajátos megoldások, hol mond többet, vagy éppen kevesebbet a hazai jog a közösségi normánál.

Elsőként a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény rendelkezéseit vetjük vizsgálat alá, amely törvény a 2008/48 EK irányelv hazai jogi átültetése során elfogadott szabályokat tartalmazza, de ugyanakkor kiterjed a jelzálog-fedezetű hitelekre is (amelyeket közösségi szinte a korábban bemutatottak szerint a 2014/17 EK irányelv szabályoz).

A hazai rendelkezéseket a közösségivel összevetve az tapasztalható, hogy az jóval szélesebb körű és részletesebb, azonban a közösségi jogalkotáshoz hasonlóan a magyar szabályozás fókuszpontjában is a fogyasztónak nyújtandó információk köre áll.

Az egyik legfontosabb információs területen, a fogyasztói hitelek reklámja területén az figyelhető meg, hogy a magyar szabályozás a tagállaminál sokkal összetettebb, külön rendelkezések vonatkoznak például a reklámokra az adott hitel kamatkonstrukciója alapján, de az sem mindegy, hogy pénzügyi lízing, jelzáloghitel vagy másfaja termék-e az adott konstrukció. A tájékoztatási kötelezettség egyéb területeire is az a jellemző, hogy a hazai szabályozás részletekbe menő, egyes szerzők szerint már-már túl sok adminisztrációs terhet róva a hitelezőkre.

A fogyasztókat megillető egyéb jogok vonatkozásában is megfigyelhető, hogy a hazai rendelkezések sokkal részletesebben, és ebből adódóan a fogyasztóra nézve kedvezőbben szabályozzák az adott területet. Így aprólékosan kidolgozott részletszabályokkal és jogi finomságokkal találkozunk például az elállási jog és az előtörlesztési jog területén is.

Fontos kiemelni azt is, hogy a hazai jogban részletekbe menő szabályok védik a fogyasztók jogait olyan területeken is, amelyek a közösségi előírásokban teljesen, vagy csaknem teljesen kimaradtak: ilyenek például az összegszerű díjkorlátok és a bizonyos termékek esetén alkalmazandó kamatplafon.

Ugyanakkor egyes részletkérdésekben még a hazai szabályozás sem egészen következetes: példaként említhetjük, hogy a költség és a díj fogalmai között a törvény úgy tesz különbséget, hogy a fogalmakat nem definiálja.

Összességében tehát megállapítható, hogy a hazai szabályozás a fogyasztók érdekeit messzemenően előtérbe helyezi, és komoly kötelezettségeket ró a hitelezőkre a fogyasztók védelme érdekében. Az egyes jogszabályok adott esetben „finomhangolásra” szorulnak, de a fogyasztói hitelekre vonatkozó alapvető rendelkezéseket tekintve a közösségi normák előtt járunk.

A fentiek bővebb kifejtése itt olvasható.